Hybrid Autók

Cégünk a hazai autójavításban az egyik legelismertebb, hiszen már 2002-ben kezdte meg a hibrid autók javítását, szervízelést, amikor megjelent az első modell, a Toyota Prius. Azóta is folyamatosan importálunk és szervízelünk hibrid autó típusokat mint pl. Toyota Prius, Toyota Highlander, Toyota Camry, Lexus, Honda hibrid –eket.

Ha hibrid autóval rendelkezik, vagy éppen tervezi hogy lecserélné autóját egy környezetbarát és költségkímélő autóra, keressen fel minket!

Amit nyújtunk Önnek

  • teljes körű szervízelés
  • adás-vétel
  • alkatrész

Mi is az hogy hibrid rendszer, és hogyan működik?

  • Hibrid rendszernek azt a megoldást nevezzük, amelynek során a meghajtáshoz szükséges energiát két vagy több, különböző elven működő erőforrásból nyerik. A gyakorlati megvalósítás során legtöbbször a belsőégésű motor és a villanymotor kombinációja jelenik meg. A haladáshoz szükséges energia akkumulátor helyett (vagy mellett) lendkerékben vagy szuperkondenzátorban is tárolható.
  • A szócikk elsősorban az elektromos hibridautókról (HEV) szól, mivel jelenleg ezek jelentősége a legnagyobb. Ezek kétféle meghajtást ötvöznek: van bennük belsőégésű motor és villanymotor. A hibridautó (vegyes hajtású autó) jellemzően kevesebb fosszilis eredetű üzemanyagot fogyaszt, mint a csak belsőégésű motorral rendelkező; ezért környezetbarátnak tekintik.
  • A hibridautók a hajtáslánc vagy a felhasznált energiaforrás viszonylagos jelentősége szerint osztályozhatók.

Részei

  • A hibridautó fő részei általában a belsőégésű motor, a hajtómű (bolygóműves nyomatékosztó egység), a villanymotor és az akkumulátor.

Működési elve

  • A sorozatban gyártott hibridautók akkumulátora menet közben is feltölthető; egyrészt a belsőégésű motor, másrészt az energiavisszatöltő rendszer segítségével. A belsőégésű motor egy generátort hajt, és az termeli az áramot, amely vagy közvetlenül a járművet hajtja, és/vagy az akkumulátor töltésére fordítódik. Az üzemanyagfogyasztás csökkentését célozza a start-stop funkció is, amely üresjáratban automatikusan leállítja és a szükséges időben újraindítja a belsőégésű motort. A hibridautó belsőégésű motorja kisebb, mint a hagyományos (csak belsőégésű motorral rendelkező) autóké. A rövid idejű gyorsításoknál azonban mindkét hajtás üzemelhet, így nincs jelentős fogyasztásbeli különbség a hagyományos hajtású autókhoz képest.

Akkumulátorok

  • Az energiát tároló akkumulátorok sok helyet foglalnak, és nagy súlyt jelentenek. Probléma még a jelentős áruk, és a feltöltés viszonylagos lassúsága is.
  • Az akkumulátor leggyakrabban lítium-ion akkumulátor. Emellett vannak még nikkel-fémhidrid, nátrium/nikkel-klorid,[1] esetleg hagyományos ólomakkumulátorok is.
  • A lítium-ion akkumulátor azért gyakoribb választás, mert az ólom-akkumulátorhoz képest könnyebb; gyorsabban tölthető; kb. hatszor annyi feltöltési-kisütési ciklust bír ki; valamint nem tartalmaz nagy mennyiségű (pl. balesetkor veszélyessé váló) savat.

Üzemanyagfogyasztás

  • 2007-ben több autógyártó bejelentette, hogy a jövő autóiban (a nem hibridek is) olyan üzemanyag-megtakarító megoldásokat fognak alkalmazni, amelyek a hibridautókra jellemzőek. A fékezéskor visszanyert és az akkumulátorban eltárolt energia felhasználható például a légkondicionáló berendezés, az ablakfűtés, az elektromos szervokormány stb. működtetéséhez. Amikor áll az autó, a vezérlés leállítja a motort; ezzel üzemanyag takarítható meg és csökkenthető a károsanyag-kibocsátás (a hibrid-elv alkalmazása nélkül is).
  • Olyan hibridautók is vannak, amelyekben nem az üzemanyagfogyasztás csökken (változatlan teljesítmény mellett), hanem (változatlan üzemanyagfogyasztás mellett) a teljesítményük lesz nagyobb. A vezető kapcsolóval („NAGY HATÁSFOK” gombbal stb.) választja ki a neki megfelelő üzemmódot; esetleg program határozza meg (bizonyos, egyénileg megadható paraméterek segítségével) az optimális üzemmódot.
  • Városi közlekedésben leghatékonyabban a hibridautók használják ki az üzemanyagban rejlő energiát.
  • A hibridautó kevesebb üzemanyagot fogyaszt (ezért kevesebb CO2-t is bocsát ki), mint az ugyanolyan hagyományos autó. Ennek három legfontosabb összetevője a hibrid konstrukcióhoz kapcsolódik:
  • Mind a belsőégésű, mind a villanymotort csúcsteljesítményre tervezték. Ha mindkét motorra támaszkodhatunk, akkor mindkettőt tervezhetjük átlagos üzemi körülményekre, vagyis mindkét motor kisebbre méretezhető. A belsőégésű motor számára kedvezőtlen illetve kevéssé hatékony üzemi körülmények[5] (alacsony fordulatszám) a villanymotor számára egyáltalán nem kedvezőtlenek és fordítva. Így a járműnek sosem kell kis hatásfokkal üzemelnie. (A főáramkörű villanymotor teljesítménygörbéje jobban alkalmazható változó sebességnél; kis sebességnél nagyobb forgatónyomatékot nyújt, mint a belsőégésű motor.)
  • Jelentős energiatároló kapacitással rendelkezik, amely a fékezéskor vagy lejtmenetben visszanyert energiát is tudja tárolni.
  • Jelentős mennyiségű energia tölthető vissza fékezéskor, ami a hagyományos autóknál veszendőbe megy. Motorfékezéskor a jármű mozgási energiáját a villanymotor - generátorként működve - az akkumulátor töltésére használja. A villamosvasúti vontatásban már régóta alkalmazzák az energia visszatáplálását pl. a Fogaskerekűnél.
  • Az alábbi három megoldás nem kizárólag a „hibrid” konstrukcióhoz kötődik, de ezek is a hibridautókban terjednek el az üzemanyagfogyasztás csökkentésére:
  • A belsőégésű motor leállítása üresjáratban (pl. szabadonfutáskor vagy piros lámpánál)
  • A légellenállás csökkentése. A furgonok jelenlegi gyenge hatásfokában elég nagy szerepet játszik nagy légellenállásuk. Ha a „jelenleg jellemző” kocka alakot áramvonalas alakra cseréljük, a motor teljesítményének egy részét felszabadítjuk. Ezzel javítható az üzemanyagfelhasználás hatékonysága és az autó irányíthatósága is.
  • Kis gördülési ellenállású („energiatakarékos”) gumiabroncsok alkalmazása. Mivel a hibridautóknál az energiatakarékosság még fontosabb, mint a hagyományos járművekben, már kifejlesztettek külön a hibridautókra optimalizált abroncsot. Ezek a gördülési ellenállás csökkentése érdekében merevebbek, rugózásuk keményebb, de előírt mértékben tapadnak az útfelületre.

A hibridautók elterjedése

  • A hibridmeghajtás fogalmát a Toyota Prius vitte be a köztudatba.
  • A hibridautók a kilencvenes évek végén váltak a nagyközönség számára elérhetővé a Honda Insight és a Toyota Prius piacra dobásával. Egyes autógyártók szerint a hibridautók képezik a közeljövőben az autópiac legfontosabb szegmensét. A Futurist magazin a közeli jövő autójának nevezte a hibridautót.[34] A Toyota és a Lexus 1,7 millió hibridautót adott el 2009 januárjáig. Jelenleg az USA összes autógyártójának a hibridautók a legfontosabb termékei.
  • 2008-ban az egész világon értékesített hibridautók 62%-a az USA útjain közlekedett, és ezen belül is a legtöbb, Kaliforniában. Abban, hogy éppen itt terjedt el leghamarabb, szerepe lehetett a viszonylag magas benzinárnak és szigorú légszennyezettségi előírásoknak is.
  • Az USÁ-ban az állam támogatja a hálózatról tölthető hibridautók elterjedését. Azt a célt tűzték ki, hogy 2015-re egymillió (hálózatról is tölthető hibridautó) legyen forgalomban.
  • Az adókedvezmények mellett az Amerikai Egyesült Államok egy részében engedélyezik a hibridautósnak, hogy az autópályák belső, "gyors" sávjában haladjon, még ha egyedül ül is a kocsiban. Ez a kiváltság korábban csak a három vagy több személyt szállító járműveket illette meg, ezzel a rendelkezéssel igyekeztek elérni, hogy több ember kevesebb autót használjon, vagyis csökkenjen a kipufogóbűz.
  • New York városa minden hónapban 300 taxi helyére állít forgalomba hibridautót.
  • Londonban a hibridautósok mentesülnek az alkalmanként nyolcezer forintos citybelépő megfizetése alól.
  • Magyarországon jelentős kedvezmény jár a regisztrációs adóra azoknak, akik a környezetkímélő modellek megvásárlását fontolgatják
  • Egyéb kedvezményekkel, például ingyenes parkolással is lehetne növelni a vásárlási kedvet, de egyelőre csupán a hódmezővásárhelyi önkormányzat kedvez a környezetkímélő megoldást választó autósoknak - a városban korlátlan ideig és ingyen parkolhatnak a hibrid- vagy elektromos autóval rendelkezők.


Kalkulátor

Autó kategória A B C D E

Számítás

kérjen egyedi ajánlatot
Segédprogramok

Technológiai Partnereink

Buick Cadillac Chrysler Ford Nissan Oldsmobile Honda Mitsubishi Toyota